ASZALT FÜGÉS ENERGIAGOLYÓ

Az elmúlt hetekben nem volt megállás. A hétköznapjaink szoros időbeosztás szerint teltek, a hétvégéken pedig próbáltuk magunkat behozni, leginkább sikertelenül. De ez most egy ilyen időszak, lesz ez még máshogyan! A heti jógaórákat viszont továbbra is ugyanazzal a lendülettel látogatom. Ilyenkor mindig kell uzsonnáznom, ahogy erről már írtam korábban a Jóga szelet kapcsán. Most ennek a párját hoztam a májusi Kifőztük magazinból. Az egyik kedvenc aszalt gyümölcsömet, a fügét használtam hozzá. Én 3 ilyen golyót szoktam uzsonnázni, és pont elég vacsoráig...


Hozzávalók kb 15 db-hoz:
2 dkg zabpehely
10 dkg darált mandula
2 dkg darált pirított dió
1 evőkanál cukrozatlan holland kakaópor
20 dkg puha aszalt füge
1 teáskanál dióolaj
1 bionarancs finomra reszelt héja
1/2 bionarancs frissen facsart leve
5-7 teáskanál akácméz
1/2 teáskanál vanília kivonat (elhagyható)

A zabpelyhet serpenyőben 3-4 perc alatt enyhén megpirítjuk, kicsit kihűtjük, majd késes aprítóban megőröljük. Nagyobb keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a mandulát, a diót és a kakaóport. A fügét kisebb darabokra vágjuk, késes aprítóval szinte krémesre aprítjuk, majd a dióolajat is beleöntve tovább dolgoztatjuk a gépet. A fügemasszát a többi hozzávalóval együtt a száraz anyagokhoz vegyítjük, az egészet összegyúrjuk. Ha túl morzsás lenne, vagy édesebben szeretnénk elkészíteni, akkor mézet csorgathatunk még hozzá. A masszából diónyi gömböket formázunk. Lehűtve kínáljuk.

Tipp: ha túl száraz az aszalt füge, kevés forró vízzel öntsük le, pár percig hagyjuk állni; majd miután kicsit megpuhul, lecsepegtetve használhatjuk. A kész golyókat tetszés szerint darált dióba, pisztáciába vagy kakaóporba is forgathatjuk.


A magvakat és aszalványokat keressétek a Magosbolt.hu-nál.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések