TALPIG FEKETÉBEN - GASZTRO SÉTA A BELVÁROSBAN

Egészen egyedülálló programom volt, mely az el-eleredő eső ellenére is igazi felüdülésnek számított. Habár hosszú évek óta a főváros lakója vagyok, nem túl gyakran fordult elő velem, hogy csak úgy, ráérősen sétálgassak a belvárosban. Nagy kár! Mindig rohanok, futok valahová, pedig hiszitek vagy sem, rengeteg felfedezni való vár ránk majd minden sarkon. A Hosszúlépés. Járunk? jó néhány izgalmas sétájából a kávéházi sétán volt szerencsém részt venni és képviselni a Kifőztük magazint. Az ajánlóban úgy olvastam, hogy a túrát a várost, kávét és mesehallgatást kedvelőknek ajánlják. Mivel abszolút megfelelek a "kritériumoknak", így ezért is nagyon vártam ezt az alkalmat. A túra két órája alatt két kilométeren keresztül gyalogoltunk írók, költők, tudósok, kereskedők és korabeli (kalapos és kalap nélküli) hölgyek nyomában. Saly Noémi várostörténész elképesztően szórakoztató stílusban olyan izgalmas és érdekes történeteket mesélt, hogy az időnk észrevétlenül röppent el. A legtöbb helyen már megfordultam vagy százszor, mégsem tudtam a hely történetéről semmit. Utunk során hol itt, hol ott bukkant fel a régi városfal egy darabja, ami persze nekem fel sem tűnt eddig. A történetekben szereplő kávéházak legtöbbje már nem található meg, de a múlt most mégis szinte életre kelt! Utunkat a Vásárcsarnoknál kezdtük és végállomásunk stílusosan, a Centrál Kávéház volt, ahol friss süteménnyel és persze illatos kávéval vártak bennünket. 

És akkor jöjjön a séta, képekben...

Hosszúlépés kávéházi gasztro séta a belvárosban

Ha igazi időutazásra vágysz, vagy érdekelnek az előző századforduló kávévárosának mindennapjai, akkor ez a séta Neked való! A Hosszúlépés. Járunk? 2013. tavasza óta mutatja be Budapest rejtett kincseit (nemcsak gasztro témában) főként a helyieknek. Ez a program jó alkalom arra, hogy az itt lakók felfedezzék saját városukat, a helyet, ahol élnek, az otthonukat, ahol nem csupán lakni lehet, hanem ami számos csodát és titkot is rejt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések